Segítség, megfulladok!


Rendhagyó gyakorlati órán mutattuk be az iskolánk rendész tanulóinak, hogy a nyári fürdőzések során milyen veszélyek leselkedhetnek ránk. A foglalkozás végrehajtásban a Cserhát Különleges Mentőcsoport tagjai voltak a segítségünkre. Az órát a Nyírjesben tartottuk meg, ahol először elméletben ismertettük a veszélyhelyzeteket, azok megelőzési lehetőségeit, valamint a vízi balesetek során teendő lehetséges feladatokat.

Az elmélet után a gyakorlat következett, a beállított helyzetben egy baráti társaság ment napozni a Nyírjes partjára, napozás közben úgy döntöttek, hogy bemennek a vízbe, azt gondolták, hogy a part menti víz sekély, azonban az egyikük beljebb merészkedett, a többiek csak azt látták, hogy kapálódzik, és többször elmerül a vízben. Segítségért kiáltottak, amit a parton meghallották és a segítségére siettek. A kimentést követően, megvizsgálták, és mivel nem tapasztaltak életjeleket, újraélesztették. A mentők kiérkezéséig stabilizálták az állapotát.

A tanulók maguk is kipróbálhatták a vízből mentés technikáit, valamint az alapvető elsősegélynyújtási ismeretiket is frissítették.

Az ágazati szakmai képzésben nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlati oktatásra, a tanulóink nem csak elméleti, hanem a mindennapokban is használható gyakorlati ismereteket is szerezhetnek.

Gál Zoltán

Segítség, megfulladok!