Hónap szerinti archívum: június 2018


A Büntetés-végrehajtási Szervezet idén először a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán tartja meg a Múzeumok Éjszakája programsorozat keretében rendezvényét. Fontosnak tartjuk, hogy az eseményre látogatók betekintést nyerhessenek a magyar börtönök, valamint a büntetés-végrehajtási hivatás múltjába és jelenébe! 2018. június 23-án 18.00 órától 24.00 óráig a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokság (1054. Budapest, Steindl Imre […]

Büntetés-végrehajtási Szervezet – Múzeumok Éjszakája







Első ízben szerveztük meg iskolánkban a rendészeti képzésben résztvevő diákoknak „Csak egy maradhat” címmel a rendészeti versenyt. A diákok 10 csapatot alkottak és úgy mérettették meg magukat. Délelőtt akadálypálya, lövészet, újraélesztés, kerékpár görgőzés, felülés, fekvőtámasz, helyből távolba ugrás, függeszkedés, felülés és labdaszerzés várta a fiatalokat. Ezután kifutottak a nyírjesi tavakhoz. […]

Csak egy maradhat!



Iskolánknak már régóta tartó gyümölcsöző kapcsolata van a Palóc Múzeummal. Diákjainknak ebben a tanévben is lehetőségük nyílt arra, hogy részt vegyenek a múzeum munkatársai által tartott rendhagyó tanórákon. A projekt – amelynek keretén belül a tanév során öt alkalommal látogattunk el a Palóc Liget árnyai között megbúvó, mindenféle izgalmas felfedezni […]

Boszorkányok és kísértetek között


A Nemzeti Összetartozás Emléknapját ebben az évben is kiváló programokkal ünnepelhették meg a tanulók határon innen és határon túl. A Budapesten megrendezett programsorozaton ez alkalommal iskolánk 10. D osztályos tanulói vehettek részt június 3-4 között. A gyönyörű panorámás budai szállás elfoglalása után a MOM sportközpontot vettük célba ahol csaknem ezer […]

Nemzeti Összetartozás Emléknapja – 2018


Rendhagyó gyakorlati órán mutattuk be az iskolánk rendész tanulóinak, hogy a nyári fürdőzések során milyen veszélyek leselkedhetnek ránk. A foglalkozás végrehajtásban a Cserhát Különleges Mentőcsoport tagjai voltak a segítségünkre. Az órát a Nyírjesben tartottuk meg, ahol először elméletben ismertettük a veszélyhelyzeteket, azok megelőzési lehetőségeit, valamint a vízi balesetek során teendő […]

Segítség, megfulladok!