Jardek Felicián


Jardek Felicián
12.D osztály

Félelem
Remény
Jel az égtől
Nyugodt béke
Mond miért?…
Hangulatom

 

 

 

 

 

Félelem

Üres szoba, fehér fények
Sötét szoba, rémes lénye.
Se sikoltás, se zene
Csak egy lélekvesztett elme.

Jön felém, közeleg
Megszökni nem lehet.
Elragad és nem hoz vissza
Utolsó szavam: szia.

Hirtelen elmegy mögöttem
Szikla szívemről leröppen.
Majd hátra nézve látom
Ott van, az én párom.

Szaladok, de utol nem érem
Rohanok, de ő is előlem.
Se kép, se hang
Csak egy furcsa zaj.

Zaj, mi sikojjá válik
Félelem? Inkább pánik.
Nézem őt, de nem néz vissza
Fejemben egy gondolat: gyere vissza!

Nem válaszol, de a rém közeleg
Lábam, s kezem remeg.
Menekülni nem lehet…
Megyek utánad szerelmem…

Halállal farkas szemezve
Dönts, győzöl vagy vesztesz?
Kiáltam ellenne, de mind hiába
Legyőzhetetlen? Nem hiába…

Kaszáját hegyezte velem
Nem szégyellem, vesztettem.
De egyre büszke lehetek
Félelem, nem volt bennem.

Kiáltam és vesztettem
De nem menekültem.
A halál levert, de kit nem?
Végülis a sors kegyetlen.
……………………….

 

 

 

 

 

Remény

Három, kettő, egy… Halál
Sűrű csend, néma homály
A házam… Rom már.
Barna, szürke, sötét… Minden
Bomba robbant helyben
De túléltem éppen.
Dög szag, vörös talaj, hulla halom
Párom, keresem…
De nem találom.
Csend, nyomor, félelem…
Ez körül vesz engem
Majd földre hullva könnyezem.
Halál, puszta, por felhő
Ez mit látok a világon
S életre értelmet nem találom.
Kudarc, veszteség, pusztulás
A halál mindenkinek sírt ás
S végül rám talált.
Halál, érzelem, bosszú vágy
Talpra állva var
S én földet használom, mint ágy.
Türelem, ötlet, adrenalin
A rém közelít
S mintha azt mondaná „feküdj Buksi „.
Kitartás, igazi én, küzdelem
Már nyakamba liheg
S kaszáját hegyezte.
Csel, meglepetés, keserv
Kaszájával torkát elnyesem
S ordítom az ég felé „Nyertem! „.
Mindhiába, fájdalom, keserv
Párom továbbra sem lelem
S a feladást elfelejtem.
Keresés, próba, emlék
Domb, tenger lábam alatt elvész
Majd fejemben megjelenik egy kép.
Öröm, siker, fáradtság
Látom őt, rég vár
De belátom… Ez csak délibáb.
Tovább, nincs meg állj, végsőkig
Sötétre vált a nap is
Viszont utam folytatom végig.
Roham, ilyedtség, vég
Állat csorda roham felém
S gondolom, hogy itt a vég.
Nyugalom, élet, folytatás
Kikerülve rohan tovább
Hisz őket is kergeti a kihalás.
Gondolat, soha hátra, előre
Gondolatok fejben „fordulj meg”
Nincs meg állj, hisz közel a cél.
Cél, vigasz, boldogság
Gyalog török utat tűzön, vízen át
Hogy újra vele legyek egy pár.
…………………….

 

 

 

 

 

Jel az égtől

Álmodom? Vagy mégse?
Kisírom magam tán éjfélre.
Könnyes szemmel össze esve
Kiáltom az ég felé hogy szeretlek.

El nem feledem mit veled megtettem
Hogy hogyan kellett élned mellettem!
Sose tudom hova tenni mit elcsesztem
Többet nem érezhetem puha kezedet.

Elcsesztem.. vesztettem.. én tettem
Persze.. ki más tehette..
Ó nem tehet semmiről
Ó csak áldozat lett a semmiből.

Én tettem vele amiért szenved
Én voltam ki szívét darabokra törte.
S most sírva könyörgök a csillagok felé..
Kérek egy jelet tőletek..

Csak egy jel kell semmi más
Mi megmutatja.. hogy mi a valóság..
Legyen az jó vagy rossz, nem számít

Csak az igaz legyen.. ami nem kábít.
……………………

 

 

 

 

 

Nyugodt béke

Itt a vége fuss el véle
A történetnek itt már vége.
Szenvedek amíg csak élek
S ez véget nem érhet.

Örülj, hogy nem vagy éhes
Mert aki éhes, az mindenre képes.
S ha kése is elég éles
Ott már nincs semmi ami éltet.

Gondold át míg élhetsz
Velem, hogy viselkedtél ébren.
Fejedben meghaltam már négyszer
A valóságban viszont még élek.

Futhatsz, de előlem nincs menekvésed
Megtalállak s ott már véged.
Csak akkor lehet béke
Ha már napjaid a földben éled.

Tested vörös vére
Folyik majd szerte széjjel.
S jön a következő élet
Ami kiontásra téved.
……………………..

 

 

 

 

 

Mond miért?…

Mond miért?
Miért tartunk ott ahol?
Mond miért?
Miért lökjük el egymást oly távol?
Mond miért?
Miért bántjuk egymást bárhol?
Mond miért?
Miért van olyan mi gátol?
Mond miért?
Miért takarjuk arcunkat mint a fátyol?
Mond miért?
Miért nem lehetek boldog mától?
Mond miért?
Miért kínoz a múlt akárhányszor?

Hagyjon el minden fájó emlék
Nem vagyok eldobható termék
Mit meguntál s eldobva hagyván
Hamuvá válván, darabjaim szerte szállván
Kergetlek reggel, délben, este
Soha el nem felejthetsz
Rémálmodban leszek, s felkeltelek
Szobádba rejtőzve figyellek
S ha eljön az az idő, minek el kell jönnie
Utolsó perceidben megsúgom füledbe…
Szerettelek, eltiportál, földön össze esve hagytál
S most itt vagyunk.. rád is ez a sors vár
…………………………..

 

 

 

 

 

Hangulatom

Hamis szavak, néma gondolatok
Magamnak hazudom, hogy jól vagyok.
Vigyen el a sötét homály
Kergethet engem akár a halál.
Nem fog érdekelni, hogy ki mit mond
Nem tud rám hatni senki és pont.
Sok fájó emlékem, sebeimet felszegtem
Kínok kínja mi mellé én szegődtem.
Hosszú éveim alatt egyet megtanultam
Mi szerint ne bízz senkiben, csak magadban.
Termettek előttem hatalmas akadályok
Fejjel feléjük rohanva törtem át több százon.
Bármit megtettem volna hogy láthassam
Hogy több év alatt mivé változtam.
Kapkodok jobbra-balra sziklán felfele mászva
De sehol egy pillér, mi támaszt nyújthatna.
Fejjel a falnak, kézzel a sziklának
Magam vagyok, ebben az irgalmatlan világban.
Barátok nincsenek, nem is keresek
Kik voltak, azok se keresnek.
Segítettem sok emberen, fűnek-fának egy szóra
Megkaptak mindent mit megkívántak
Szavukba nem került, s máris megnyugodtak
Nem voltam más, csak egy cseléd számukra.
Esztelen elme elfelejthetetlen helye
Egyszer mentem messze eme cselekedettel
Lehet feleslegesen, de nem tehettem ellene
S eltekerte fejem, eme felesleges eszme.