Országos harmadik helyezés az Implom József Helyesírási Verseny döntőjében


P1170360-1024x768

GYHRCSD_0016

Száztizenkét diák mérte össze tudását idén az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntőjében Gyulán, köztük iskolánk 11. LP osztályos tanulója, Unterwéger Zsolt is, aki igazán remek helyezést ért el: a szakiskolai kategóriában országos harmadik helyezett lett. Ez az eredmény önmagában is nagyon szép, ám az a tény talán még csillogóbbá teszi a sikert, hogy mindezt egy szakiskolás tanuló érte el, aki a jövőben nem humán irányban fog tanulni és dolgozni, ennek ellenére helyesírása és fogalmazási készsége is kiváló.

A versenyzőknek először egy tollbamondást kellett leírniuk, majd különféle helyesírási problémákat feszegető feladatlap kitöltése várt rájuk. A zsűri elnöke, prof. dr. Nagy L. János elmondása szerint az idei verseny különösen színvonalas és szoros volt: a 112 versenyző fele nyújtott legalább 80%-os teljesítményt. Ebben a mezőnyben remekelt iskolánk diákja, akit a szakiskolai kategória harmadik helyezettjeként szólítottak színpadra az ünnepélyes eredményhirdetésen. Ez a helyezés egy átlagon felüli tehetség és alázatos felkészülési folyamat eredménye. Zsolt szakiskolai osztályban tanul, péknek készül, tudása és szerénysége mindenki számára példaértékű. Ő maga így látja a versenyt:

A balassagyarmati Mikszáth Kálmán Középiskola pék szakirányon tanuló diákja vagyok. Érdekel a művészet, a költészet, ezért is törekszem a korrekt helyesírásra minden egyes fogalmazásomban, szövegemben. Merem állítani, hogy ezt a tulajdonságomat a magyar tantárgyat oktató tanárom, Bellér Annamária tanárnő is észrevette bennem, így gondolta rólam, hogy eredményt érhetek el ezen a versenyen megyei, illetve országos szinten is.

Először 10. osztályban vettem részt ezen a helyesírás versenyen, megyei 2. helyezett lettem. Akkor ez az eredmény nem volt elég arra, hogy bekerüljek az országos döntőbe.

Idén viszont, 11. osztályban, több odafigyeléssel és felkészüléssel sikeresen elértem a megyei versenyen az 1. helyet, így bejutottam az országos döntőbe. Attól kezdve a tanárom még több időt töltött velem, a felkészüléssel. Sok-sok feladatlapot kellett megcsinálnom, amit a végén ellenőriztünk. Kisebb-nagyobb hibákkal, de a végére egész jól el tudtam végezni a feladatokat önállóan, kevés hibával. A szókincsem is bővült ez idő alatt. Hasznos volt a felkészülés.

Eljött az országos verseny napja, amelyre sok órát gyakoroltunk. Szépen kiöltözve, öltönyt is vittem magammal-stílusom ellenére. Hosszú út volt Balassagyarmat és Gyula közt a táv, de szerencsésen odaértünk. Amikor az Erkel Ferenc Gimnáziumba értünk, megkaptuk a szobaszámokat, és egy-egy kis könyvet, amelyben le voltak írva a három nap eseményei. Reggeli, ebéd, vacsora természetesen, de voltak előadások, városnézés is- Gyula nagyon szép város. Tetszettek az előadások, és sok új emberrel ismerkedhettem meg.

Majd eljött a nyitóünnepség, ezt követően pedig megkezdődött a verseny. Iskolarádión adták le a tollbamondást, majd megkaptuk a feladatlapokat. Nem gondoltam, hogy rossz lesz, mert odafigyeltem és biztos voltam magamban. Aznap este átnéztük a feladatlapok helyes megoldásait a tanárnővel. Észrevettünk hibákat, de nem sokat számoltunk belőlük. Bíztam a jó eredményben. Még egyet aludtunk, és eljött az eredményhirdetés napja. Izgultam. Csak az első 6 helyezettet hívták fel a színpadra. Ahogy a hatodik, ötödik, negyedik helyezettet felolvasták, úgy gondoltam, az enyém sem jobb. Akkor, amikor a harmadik helyet olvasták, kimondták a nevem, a szívem hirtelen hevesen vert. Kisétáltam a színpadra és kezet fogtam a zsűritagokkal. Kaptam egy oklevelet, és egy könyvet. Jó érzés harmadiknak lenni egy országos versenyen.

Köszönöm az ösztönzést, a tudást, amit a tanárnő nyújtott, nélküle én sem értem volna el ezt a helyezést. Jó, hogy bízott bennem és tudta, hogy vihetem valamire.” (Unterwéger Zsolt)

Gratulálunk az eredményhez!

Iskolánk tanulói az elmúlt években már sokszor szerepeltek sikeresen ezen a versenyen. 2007-ben Meszes Zoltán 16. helyezett lett, 2008-ban Bobály Renáta 8.helyet ért el, 2009-ben szintén Bobály Renáta a 9. helyen végzett, 2010-ben Kácsor Jennifer 17. lett,  2011-ben pedig Skobrák Nikolett a 6.helyen végzett.

P1170346-1024x768 P1170347-1024x768 P1170353-1024x768 P1170362-1024x768