Felvidéken jártunk


Miként már több éve, így idén is megemlékeztünk az 1956-os forradalom eseményeiről, illetve a nemzeti ünnep kapcsán ellátogatunk határon túli iskolába is. Ezúttal iskolánk csapata kiegészült a Szent Imre Gimnázium diákjaival és tanárával, hogy még széleskörűbben tudjunk méltón megemlékezni a magyar történelem ezen fontos eseményéről. Úti célul Fülek városát, azon belül pedig a Füleki Gimnáziumot választottuk. Miután felvettük az iskolával a kapcsolatot, Szvorák tanárnő segítőkész közbenjárásával, elkezdtük az út szervezését. Mindenképpen több napra szerettünk volna menni, hiszen nagyon szép helyre utaztunk és szerettünk volna megismerkedni a környék természeti szépségeivel is. Végül kialakult a program és lassan megtelt a busz is. Tűkön ülve vártuk a kirándulást, hisz a program jónak ígérkezett. Végül elérkezett a várva várt péntek reggel és befordult a parkolóba a járművünk, mellyel a három nap folyamán utaztunk. Mindenki elfoglalta a helyét, majd a szokásos okmányellenőrzés után elindultunk. Míg Fülek felé száguldottunk, ismertetve lett a hétvége programja, felfrissítve, mire is számíthatunk, milyen időbeosztással.

Kora délelőtt – alig másfél óra utazás után – begördült a buszunk a gimnázium előtti parkolóba. A bejáratban már várt minket Molnár László igazgató úr. Kedvesen invitált az épületbe, ahol az étkezdében foglaltunk helyet. Szomjunkat oltva kényelmesen elhelyezkedtünk és figyelmünket az igazgató úrra irányítottuk. Üdvözlő szavait követően megtudhattunk mindent az iskoláról, az itt tanuló diákokról, a lehetőségeikről. Kérdéseinkre is szívesen válaszolt, így megismerhettük Fülek városának életét, a magyarok helyzetét. Ezután különvált a csapat. A kísérő tanárokat az igazgató úr a tanáriba vezette, ahol bepillanthattunk a tanárok munkahelyi környezetébe, életterébe. Majd az igazgatói irodába mentünk, ahol kötetlenebb beszélgetés vette kezdetét. Eközben a diákokat egy végzős lány elvezette és megmutatta nekik az épületet és lehetőségük nyílt találkozni az osztályával, velük beszélgetni, ismerkedni. E szabadabb, kötetlenebb program után komolyabb pillanatok következtek. Átvonultunk a hősök terére, ahol megemlékeztünk az 1956-os eseményekről. Zoljánszki László tanár úr részletesen felelevenítette az októberi forradalom előzményeit, beleélhettük magunkat a forradalmat megelőző és az azt kiváltó életkörülményekbe, közhangulatba. Segítve ezzel megérteni a hatvan évvel ezelőtti forradalom eseményeit és ráhangolódni a megemlékezés ünnepi pillanataira. A történelmi beszámolót követően Jele Daniella végzős diák előadásában hallhattuk Tollas Tibor: Túlélők költeményét. A jelenkor állapotát tökéletesen tükrözi a vers utolsó szakasza:

„Múltunkat elrabolták,

a sivár jelen hallgat.

Ők élik túl, – a holtak,

A győztes forradalmat.”

Ezután a diákok elhelyezték az emlékezés koszorúját. Ujhelyi Dorottya, Lotharidesz Máté és Szántó Markó fejet hajtott nem csak a koszorú, hanem lélekben az összes áldozat és hős előtt is, akik nélkül most talán még mindig egy megszállott ország állampolgáraiként élnénk és nem is tudnánk a határon túl élő magyarokról. Az ünnepség méltó befejezése volt nemzeti imánk, a himnusz eléneklése. A meghitt hangulat, mely egy pillanatra megállította az időt és egy külön kis bolygót alakított ki a nyüzsgő kisváros zajának közepette, a nem létező hideg szél libabőrét varázsolta a résztvevőkre.

Az ünnepség emelkedett hangulatát végül megtörve, a testnek is adóztunk és ebédelni indultunk. A kiadós étkezést követően a város fölé magasodó, és a látképet, egyben a város teljes hangulatát uraló várhoz igyekeztünk. Míg az idegenvezetőre vártunk, vidám csaptunk birtokba vette a vár udvarát. Majd megérkezett a kedves, fiatal hölgy, akinek segítségével nem csak körbejártuk az egykor szebb időket is megélt épületkomplexum területé és termeit, de megismerkedhettünk a történelem e régióját is érintő eseményeivel. A tárlatok és kiállítások segítségével betekintést nyerhettünk az egykor itt élők életébe, mindennapjaiba. Sok új dolgot, használati tárgyat is megismerhettünk. Különösen nagy tetszést váltott ki, hogy nem mindig érvényesült a „mindnet csak szemnek, semmit a kéznek” alapelv, mely a legtöbb múzeum, vár sajnálatos velejárója. Így kezünkbe vehettük a különböző méretű kőből faragott ágyúgolyókat, szablyákat, kardokat. Belebújhattunk a várvédők sisakjába és pajzsukat szorongatva, a kardokkal hadonászva egy pillanatra mi is bátor harcosok lehettünk. Sokak titkos vágya teljesült, mikor a tömlöcben használt bilincset egymásra téve, akár csak egy kis pillanatra is, de rabságba szoríthattuk egymást. Bejártuk az épület összes termét, megmásztunk minden elérhető tornyot és szirtet. Egy rövid ideig mi is várvédőknek, dicső harcosoknak képzelhettük magunkat. Persze semmi sem tart örökké, így tovább kellett állnunk és el kellett hagynunk a várat és a várost.

Egy rövid kitérőt követően – melynek során Rimaszombatban bevásároltunk a vacsorához – az utunk Özörénybe vezetett, ahol a szállásunk volt. A szobafoglalást követően gyorsan a vacsora elkészítéséhez láttunk. Igazi összmunka volt. Pár pillanat alatt meg lett pucolva és fel lett kockázva a hagyma és már sercegett is az olaj a bográcsban. Miután lassan minden hozzávaló az edénybe került, lassan összeállt a chili con carne, mellyel a társaság csillapíthatta az éhségét.

A hátralévő két nap az improvizációk ideje volt. Reggelről visszamondták a vasárnapra tervezett sétahajózást így arra gondoltunk, hogy megcseréljük a két nap programját. A reggeli után tehát Domicára utaztunk, hogy megtekintsük a cseppkőbarlangot, mely az Aggteleki barlang Felvidékre eső része. Itt ért minket a döbbenet, ugyanis – bár valóban késtünk 2 percet – a segítőkészség teljes hiányával kellett szembesülnünk, hiába a busznyi ember. Így újabb programot kellett kitalálni. Végül, figyelembe véve az időjárás előrejelzést, Kassa felé vettük az irányt. Mivel a csapatból még szinte senki sem volt e szépséges keleti városban, a csapat izgatottan nézett az út elébe. Szép időt fogtunk ki, így a városnézés igazán kellemesre sikerült. Elsőként Márai Sándor szobrához látogattunk el, ahol kihasználtuk a művész alkotását és „elbeszélgettünk” a kassai polgárral. Ezután egykori Csáky-Dessewffy-palotához mentünk, ahol megtekintettük gróf Esterházy János szobrát és megismerkedtünk a vértanú-politikus életével. Az ebédszünetet követően a szent Erzsébet-dómba mentünk. Megtekintettük a gyönyörű templomot és lehetőség volt a nagyságos fejedelem sírhelyét is meglátogatni. Végül is a programváltozás jóra fordult, hisz éppen az nap volt 110 éve, hogy hazahozták II. Rákóczi Ferenc hamvait. A templomból kijövet felmentünk a toronyba is, hogy madártávlatból is megnézhessük Rákóczi városát. Megtekintettük az Orbán tornyot és a harangot, megcsodáltuk az egykori Nemzeti Színházat és megismertük a koldus-ház történetét. A Lőcsei háztól a Miklós börtönhöz mentünk, melynek megtekintése után a Rodostói háznál fejeztük be városnéző túránkat. Este volt már, amikor visszatértünk a szállásra, ahol ismét kezdetét vette a vacsora főzése. A sok szorgos kéznek köszönhetően gyorsan elkészült a paprikás krumpli, mely kiválóan enyhítette a fáradt csapat farkaséhségét.

Az utolsó nap reggelit követő pakolás után ismét Domicára utaztunk. Ezúttal már sikerült bejutnunk és gyönyörködhettünk a természet földalatti művének csodáiban. Innét a Szádelői-völgy felé indultunk. Útközben még megálltunk ebédelni Rozsnyón. A Szádelői-völgyhöz érve mindenkin eluralkodott a csodálkozás az elénk táruló látványtól. Kellemes, jó hangulatú sétával róttuk a métereket, meg-megállva nézelődni és fotózni. Egy kis kalandot leszámítva kellemesen kifáradva érkeztünk vissza az autóbuszhoz.

Sok-sok kalanddal és élménnyel gazdagon értünk haza, melyekről még sokáig fogunk beszélni és melyekre jó szívvel gondolunk vissza.

Felvidéki kirándulás – 2016. október