Felvidéki kirándulás – Léva


A Magyar Országgyűlés 2010-ben törvényben hagyta jóvá június 4-ét, mint a Nemzeti Összetartozás Napját, mellyel a trianoni békeszerződésre emlékezünk. Az Országgyűlés a törvény elfogadásával kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.

A Rákóczi Szövetség, mely immár 26 esztendeje járul hozzá a Kárpát-medencei magyarság sokoldalú támogatásához, a határon átnyúló magyar-magyar kapcsolatok erősítéséhez, anyagi támogatást nyújtott az iskolákban működő tagszervezeteknek, hogy legalább egy határ átlépésével anyaországi és határontúli diákok látogassanak el egymáshoz, hogy megismerhessék a Kárpát-medence különböző országaiban élő magyar közösségek életét, kultúráját, és egyben jó alkalom az ottani magyar iskolákkal való kapcsolatfelvételre is.

Iskolánk több éve él a lehetőséggel, nem volt ez másként ezen esztendőben sem. Az út tervezgetése során több úti cél is eszünkbe jutott, így a szervezés először egy partiumi kirándulás felé tendált, ahol kedves barátunk, Takács Zoltán nagy örömmel fogadta megkeresésünket és szívesen invitált városába, a határ menti Nagyváradra. Sajnos különböző technikai okok miatt ez a tervünk meghiúsult, így figyelmünk Felvidékre irányult. Több iskolát is megkerestünk, még végül Kiss Beáta igazgatóasszony, a lévai Czeglédi Péter Református Gimnázium vezetője pozitívan jelzett vissza a megkeresésre. Elkezdődtek hát a tervezgetések és szervezések. Diákjaink körében meghirdettük az utat és nem egész egy hét alatt meg is telt az autóbusz. Június lévén már a levegőben lógott az iskola vége, a várva várt szünidő kezdete, illetve természetesen az utolsó napok tanulási hajrája is. A kirándulás izgalmába keveredett az évvégi jegyek átlagszámításának lelkes, olykor elszomorító érzése is. Ez érződött is csapatunkon, amikor reggel elfoglalták az autóbusz üléseit és a buszvezető figyelmeztetésre bekapcsolták a biztonsági öveket. Fel-fel hangzott a kirándulásokon megszokott „alapkérdések” sora: mikor érkezünk meg?, mennyit utazunk?, megállunk-e útközben?, mikor állunk meg? hazaérkezünk-e időben az utolsó buszhoz?, de egyre jellemzőbb volt a tanulmányi helyezetek megvitatása is. Igazi évvégi hangulat volt. Ahogy közeledtünk Lévához, a kérdések hangsúlya egyre inkább áttevődött a programra.

A navigációs készüléket követve megérkeztünk az iskolához, ahol a gimnázium ünneplőbe öltözött tanulói már vártak minket. A buszról leszállva – az elgémberedett tagok megmozgatásának jóleső érzésével – elkísértek az épületbe, ahol az igazgatóasszony már várt minket. Szívélyesen üdvözölt és friss péksüteménnyel, üdítővel, kávéval kínált, melyet természetesen nagy örömmel fogadtunk el. Ezután helyet foglaltunk és az ünnepélyes, köszöntő szavak után egy kis ismertetés következett. Megismerkedhettünk az iskolával, annak profiljával, információkat kaptunk a városról, a magyarság helyzetéről és a magyar közösségek rendkívül aktív tevékenységéről. A mindenre kiterjedő előadás után az iskola diákjai adtak elő egy csodálatos ünnepi műsort. A népviseletbe öltözött diákok pattogó, magyaros lendületű néptánccal és csengő hangon előadott népdalokkal nyűgöztek le minket. A diákok kerek szemmel figyeltek és adták át magukat a műsor hangulatának. Nem érezték hiányát az örökösen kézben tartott – mintha életmentő készülék lenne, és az életük múlna rajta – okostelefonjaiknak. Ezzel egyrészt meggyőzve, – egy picit talán meg is nyugtatva az embert, hogy talán még nincs vége mindennek – hogy van még értékek, melyek le tudják kötni a kamaszok energiától duzzadó, egyszerre több irányba is mutató figyelmét. Ráadásul nem öt percre, hanem sokszor öt percre sikerült a magas színvonalú előadással a szereplő diákoknak magukra vonni társaik figyelmét. Természetesen ennek megfelelően a hálás közönség szinte szűnni nem akaró tapssal jutalmazták az előadókat. A műsor után a városba vettük az irányt, pontosabban az iskola régi épülete felé, ahol most a református gyülekezet intézményei találhatók. Az apropó, amiért az épületet felkerestük, az emléktábla, melyet gróf Esterházy János mártír tiszteletére helyeztek el annak falán. A mintegy 10-15 perces séta után megérkezve Kassai Gyula, református lelkész várta csoportunkat. Az üdvözlő szavak után megismerkedhettünk a hányatott sorsú, még jelenleg is háborús bűnösként tartott felvidéki politikus életével, majd ezt követően iskolánk diákja, Haraszti Richárd szavalatát hallgathattuk meg, mely reflektált a kirándulás apropójára, a Nemzeti Összetartozás Emléknapjára. A szavalatot követően került elhelyezésre Gál Zoltán tanár úr és Csikány Emese diákunk által az emlékezés koszorúja. Ezután következett lévai tartózkodásunk utolsó programpontja, a lévai vár meglátogatása. Az igazgatóasszony részletesen bemutatta a várat, annak történetét, majd körbejártuk az egykor szebb napokat megélt épület romjait. Itt elbúcsúztunk vendéglátóinktól és az autóbuszhoz sétáltunk. Következő úti célunk Árva vára volt. Kényelmesen elhelyezkedtünk üléseinkben és buszvezetőnk megbízható irányítása mellett lassan közeledtünk a nap következő programpontjának helyszínére. Sajnos elég sok helyen munkálatok lassították haladásunkat, így jelentős időt vesztve érkeztünk meg Árvára. A parkolóban megrohamoztuk a büfét, csillapítva éhségünket és szomjúságunkat. Ezután sétáltunk a pénztárhoz, hogy megválthassuk jegyeinket. A magyar nyelvű idegenvezetés hiányát szerencsére kiküszöböltük tolmácsunk segítségével és teljesítettük a vár meglátogatására irányuló vágyunkat. Ezután ismét buszra szálltunk és az idefelé vezető úton ért időveszteségnek „hála” csak rövid időre, de mégis alkalmunk nyílt meglátogatnunk Liptószentmiklós és Zólyom városát. Ezután már fáradtan, de élményekkel telten hazafelé indultunk, hogy elérhessük a Balassagyarmatról a környék falvaiba induló autóbuszokat. Élményeinket lelkesen osztottuk meg az itthon maradottakkal, elegendő beszédtémát adva az utolsó két hétre.