Felvidéki kirándulás a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából-2015


A Magyar Országgyűlés 2010-ben törvényben hagyta jóvá június 4-ét, mint a Nemzeti Összetartozás Napját, mellyel a trianoni békeszerződésre emlékezünk. Az Országgyűlés a törvény elfogadásával kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.

A Rákóczi Szövetség, mely immár 25 esztendeje járul hozzá a Kárpát-medencei magyarság sokoldalú támogatásához, a határon átnyúló magyar-magyar kapcsolatok erősítéséhez, anyagi támogatást nyújtott az iskolákban működő tagszervezeteknek, hogy legalább egy határ átlépésével anyaországi és határontúli diákok látogassanak el egymáshoz, hogy megismerhessék a Kárpát-medence különböző országaiban élő magyar közösségek életét, kultúráját, és egyben jó alkalom az ottani magyar iskolákkal való kapcsolatfelvételre is.

Iskolánk több éve él a lehetőséggel, nem volt ez másként ezen esztendőben sem. Az út tervezgetése során több úti cél is eszünkbe jutott, először Horvátországra gondoltunk, végül Felvidékre esett a választás. Felvettük a kapcsolatot a rozsnyói Safárik Gimnáziummal, illetve a magyar tagozatért felelős Laco Árpáddal, aki nagyon segítőkész volt, örömmel vette megkeresésünket. Elkezdődött tehát a szervezés. Az előző kirándulásaink mind több naposak voltak, ám ez alkalommal az egynapos út mellett döntöttünk, anyagi szempontok miatt. Nekiálltunk a tervezésnek/szervezésnek. Megbeszéltük a buszsofőrünkkel a lehetőségeket és a korlátokat, melyeket az ilyen utaknál figyelembe kell venni, úgy, mint menetidő, pihenőidő, munkaidő. Végül sikerült egy érdekes, hosszú, kimerítő, ugyanakkor látványos útvonalat összeállítanunk. Meghirdettük a kirándulást a diákok között és pár nap alatt össze is jött a kellő számú – busznyi kirándulócsoport. Megbeszéltük a részleteket, a tudnivalókat az utazásról, Szlovákiáról/Felvidékről, hogy mindenki pontosan tudja, hová is utazunk és miért.

Végül elérkezett az utazás napja. Kora reggel gyülekeztünk a balassagyarmati Tesco parkolójában. Úgy tűntünk, mint a régi idők bevásárló turistái, ám vásárfia híján csak a turista jelző illett a csapatra. Pici késéssel megérkezett a busz, majd mindenki elfoglalta a helyét. Nem bíztuk semmit sem a véletlenre. Már évek óta úgy szervezzük a kirándulást, hogy a helyfoglalás még az utazás előtti napokban megtörténjen. Így elkerüljük a felszálláskori helyválasztás/helycsere szinte végeláthatatlan körét. Mivel mindenki tudja, melyik ülésből kísérheti figyelemmel a mellettünk/alattunk elsuhanó táj szépségét és változatosságát, gyakorlatilag pár perc múlva már csak az izgatottság halk nesze uralkodik az utastérben.

Győző, megbízható pilótánk elmondja a hasznos tudnivalókat majd a képzeletbeli lovak közé csapva felbőgeti a dízelszörnyet és máris a határ túloldalán találjuk magunkat. Első úti célunk Domica. A Domica a Szlovák-karszt Nemzeti Park legismertebb és leghosszabb barlangja. Jelentős geomorfológiai értékein kívül kitűnik értékes régészeti leleteivel, gazdag cseppkőképződményeivel és a denevérek sokaságával. A Szlovák- és Aggteleki-karszt barlangjain belül a világ természeti örökségének jegyzékébe is bekerült. A Domica-barlang a magyarországi Baradla-barlanggal különleges rendszert képeznek, amely két állam, Szlovákia és Magyarország területén fekszik. A túra alkalmával a látogatók megtekinthettük a barlang számos cseppkőképződményét, amelyek közül kitűnik a Majko-dómban található Római-fürdő. Ezen kívül a barlang jelentős régészeti lelőhely is, itt találták az 5-6 ezer évvel ezelőtt, a csiszolt kőkorban (neolitikumban) élt ember számos kő- és csonteszközét, amelynek egy része a bejárati épületben tekinthető meg. Bár kissé hűvös volt, a szemünk elé táruló látvány még az esélyét sem adta meg, hogy érzékeljük a hőmérséklet alacsony értékét. A barlangból a felszínre érve azért kellemesen árasztottak el a nap sugarai.

Utunkat tovább folytattuk a Magas-Tára felé, ahol kis kitérőt tettünk a Csorba tóhoz, mely a második legnagyobb tó a Tátra déli oldalán. Kis sétánk, mely az elgémberedett tagjainknak felettébb jól esett, végül a buszhoz vezetett vissza, hogy nagy utazásunkat tovább folytassuk. Ezúttal Szepesváralja volt a cél, itt pedig a szepesi vár, mely négy hektáros kiterjedésével közép-Európa legnagyobb vára. Bár nincs magyar nyelvű idegenvezetés, kaptunk egy elektromos idegenvezetőt, mely már bírta anyanyelvünket is. A várban elhelyezett számoknál/bázisoknál érdekes információkat, helyenként meséket, mondákat hallhattunk. Nagy-nagy figyelemmel viseltettünk úgy a szöveg, mint a látnivalók iránt. Bejártuk az épület minden zegét-zugát. Ha már ennyit utaztunk idáig, minél többet vigyünk haza magunkkal, magunkban. Végül megmásztuk a legnagyobb tornyot és megemlékeztünk az előző napról, június 4-ről. Elsőként egy szavalatot hallhattunk Balázs Anna, tizenegyedikes tanulótól, majd miután Farkas Lóránd tanár úr rávilágított a fájdalmas Trianoni békediktátumra, Tálas Erik és Harnos Nikolett kilencedik osztályos tanulók elhelyezték az emlékezés koszorúját. Bízunk benne, hogy senki szemét nem bántja a magyar trikolórral díszített koszorúnk és még mindig ott lengeti szalagjait Tátrából érkező hűvös szél. A várból hosszú sétával – mert, ahogy az ilyenkor általában lenni szokott, a távolabbi parkolóban sikerült megállnunk, így egy kis túrázását is csempészve hosszú utunkba – a buszhoz érkeztünk és megérdemelve egy kis pihenést, elhelyezkedtünk üléseinkben. Még hosszú út várt ránk, bár már hazafelé tartottunk. Igaz, célunk Rozsnyó volt, az útelzárások miatt Kassa felé vettük az irányt. Bár utunk így kissé hosszabb lett, az autópályán gyorsabban értünk célba. Gyors pillantást vetettünk e csodás városra, ahol a nagyságos fejedelem, II. Rákóczi Ferenc földi maradványai nyugszanak.

Majd Rozsnyó következett, ahol Laco Árpád igazgatóhelyettes várt ránk. Megtekintettük az iskolát, megismerkedtünk a magyarság helyzetével és az iskola valamint a város történetével. Barátságos fogadtatása után hazafelé indultunk és a késő esti órákban érkeztünk meg kedves kis városunkba, Balassagyarmatra.

Mint mindig, ezúttal is sok-sok felejthetetlen élménnyel gazdagabban térhettünk haza, hogy tapasztalásainkat tovább adhassuk az itthon maradottaknak, buzdítva őket, hozzánk hasonlóan ők is látogassanak el az általunk felkeresett helyszínekre.