Csesztvétől Balassagyarmatig- egy nehéz éjszaka krónikája


Akadálypálya, irodalmi és történelmi feladatok, karaoke és léggitározás is várta az idei Túlélőtúra résztvevőit.Bár a felsorolás hiányos, jól mutatja a program színességét. Iskolánkban hosszú évekre visszatekintő hagyománya van a Túlélőtúrának, amely eredetileg a Diákönkormányzat rendezvénye volt, tavaly és idén már a Rákóczi Szövetség iskolai szervezete is részt vett a szervezésben. Ugyancsak a tavalyi év hozta meg a csapatok összetételében a változást: míg addig csak iskolán belülről neveztek résztvevők, az elmúlt évben már vendégcsapataink is voltak: tavaly a felvidéki Tornaljáról, idén pedig Ipolyságról érkeztek bátor túlélni vágyók, illetve mindkét évben a Balassi Bálint Gimnázium is indított csapatot.

A túlélőtúra valójában egy vetélkedősorozat. Az 5-8 fős csapatoknak irodalmi, történelmi, műveltségi, erőnléti, ügyességi, logikai és sport feladatokat kell megoldaniuk.

Az idei túrára nemcsak a résztvevőket tekintve, de jellegében is eltért az eddigiektől. Az egykori Megyeháza udvarán lebonyolított megnyitó után a hét csapatot kiszállítottuk Csesztvére, a Madách Imre Emlékmúzeumba. A versenyzőknek itt először egy akadálypályán kellett végigküzdeni magukat, majd a múzeumban egy Madách Imre életéről és munkásságáról tartalmazó tesztet kellett kitölteniük, felhasználva a kiállítás elemeit. Ezután krumplipucolás következett-elkészítveegyúttal  az esti vacsora alapanyagát is.

Ezt követően a nyírjesi tavakhoz vezetett egy “laza” séta, ahol gázálarcokban kellett sportfeladatokat megoldani, majd az első világháborúval kapcsolatos kérdőív és egy rovásírásos feladat várta a már ekkor fáradt túlélőket.

A következő állomás- egyúttal a program hátralévő részének helyszíne-a hajdani Megyeháza volt.  Itt rövid pihenő és erőgyűjtés következett egy paprikáskrumpli vacsora formájában (amelyet az iskola tanárnői készítettek el), majd a versenyzők immár újult erővel az autóklub udvarán íjászatban mérték össze a tudásukat. Végül a megyeházán reggelig különböző ügyességi és műveltségi feladatokat oldottak meg. Így többek között játékos feladatok, karaoke, léggitározás, SMS-író verseny tartotta ébren reggel 7 óráig a már jócskán elcsigázott túlélőket.

A verseny eredménye a következőképpen alakult:

1. helyezés: Rejtély Rt. (Mikszáth Kálmán Középiskola)

2. helyezés: Fail Ibiza ( Balassi Bálint Gimnázium)

3. helyezés: Sasok ( Fegyverneki Ferenc Katolikus Iskola, Ipolyság)

Köszönetet mondunk támogatóinknak:

anyagi támogatást a Rákóczi Szövetség, nem anyagi támogatást a Nógrád Megyei Rendőrkapitányság, Madách Imre Emlékmúzeum, Bodo-Busz és a Kérdőjel Hobbi Egyesület nyújtott.

Köszönetet mondunk a segítőknek: Laczkó Kittinek, Ruska Milánnak, Benkó Lászlónak, Horváth Ákosnak, Busai Norbertnak, Szakács Rékának, Szorcsik Szilviának és Balázs Annának.

További fotók a Galériában.