XIII. Felvidéki Séta


Cicukáim!

A Mikszáth Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola diákjai(Falta Ádám, Kosik Vivien, Laczkó Kitti, Rembeczki Vivien, Varga Dalida, Varga Nóra) is részt vettek Hauser Gabriella tanárnő kíséretével a Rákóczi Szövetség XIII. Felvidéki Sétáján. Április 26-án délben indultunk el Kassára.

kassa1

Az utazás nyugodtan telt, ismerkedtünk egymással. A másik busz lehagyott minket, ők hamarabb értek Kassára így hát a Szent Erzsébet-dómban találkoztunk velük. Sok információt szívtunk magunkba és lementünk koszorúzni Rákóczi sírjához, majd elénekeltük a szózatot. Nagyon megható volt. Ezután kassai városnézés következett. A város izgalmas, tele van szép látnivalókkal. A szlovák nyelvtudásunkkal baj volt, de legyőztük az akadályokat és kikértük magunknak a fagyit! Hát ez is sikerült. Nem sokkal később megérkeztünk a szállásunkra. Mindenki nagyon éhes volt, ezért előbb a vacsorát kaptuk meg és csak utána kellett regisztrálnunk. A vacsora finom volt, a konyhás nénik pedig kedvesek. A regisztrálás és a szoba elfoglalása viszonylag gyorsan ment. Amint kipakoltunk már mentünk is ismerkedni a többiekkel. Másnap reggel a Klapka indulóval keltettek fel minket, igazán egyedi módja volt az ébresztésnek, ugyanakkor rendkívül hangulatos is. Mindenki elkészült, majd lementünk reggelizni és elindultunk a hosszú és fárasztó túrára. A branyiszkói hágónál újra koszorúztunk, ezúttal a ’48-as forradalom hősi halottait, majd Lőcse, Késmárk és Szepsiszombat főtereit ill. templomait néztünk meg, amelyekben mind volt valami különleges és persze két egyforma dolog. Az egyik az, hogy nagyon hideg volt mindegyikben, a másik pedig az, hogy valamilyen módon mindegyik kötődött a magyarsághoz és a történelmünkhöz. Sok programunk volt szombaton, késéssel érkeztünk haza. Siettünk a vacsorával, hogy mindenki időben elkészülhessen a színházba. Nagy lelkesedéssel vetettük bele magunkat az öltözködésbe és a készülődésbe. A mi kis csapatunk, csak hat tagból állt és egy fiú volt köztünk. Ádám kint állt az épület előtt és onnan futott fel hozzánk. Riadtan mondta: elmentek a buszok. Azt hittük viccel, hiszen egy poénos ember, de azért azonnal futottunk le az épület elé 19:58-ra lent voltunk. Körülnéztünk, buszok sehol. Na, most mit csináljunk? – vetődött fel bennünk a kérdés. Felhívtuk a szervezőket és közölték velünk: Cicukáim, 13 percet vártunk rátok. Dudáltunk ember! Mondták, hogy menjünk taxival, de értelmét nem láttuk, az elejét már lekéstük az előadásnak. Elmentünk hát a szomszédos plázába. Gondolhatjátok milyen furcsán néztek egy csapat kiöltözött, kisestélyiben és zakóban megjelenő Mc Donald’s-ozó diákra és tanárnőre. Elszórakoztattuk magunkat a kiüresedő plázában. Így lett a visszafogott színházi estéből egy vad fényképezkedéssel megspékelt száguldozás kisgyerekeknek való játékautókban. Mikor visszaértünk a szállásra pingpongoztunk, majd átöltöztünk és ismét mentünk a többi gyerekhez szórakozni. Vasárnap reggel a “Vuk” betétdalára keltünk. Közös megegyezéssel átszerveztük a programot és a fárasztó utazgatás és városnézés helyett elmentünk egy magyar nyelvű szentmisére a kassai orsolyita templomba. Csodálatosan szép volt az egész. Majd Pásztor Zoltán fogadott minket a pasztorációs házban, kérdéseket tettünk fel neki. Ezután volt 2 óra szabadidőnk így hát elindultunk várost nézni és fényképeket csinálni. Sikerült megszelídítenünk egy galambot és megsimogatnunk egy kiskutyát. Sajnos elérkezett az idő, indulnunk kellett hazafelé. Szomorúan, mégis örömmel váltunk el egymástól. Lehet, hogy már soha többé nem találkozunk, de nem fogjuk elfelejteni ezt a kirándulást. Sok barátot szereztünk, és szlogenünkké vált a “dudáltunk ember” mondat.

kassa2

Rembeczki Vivien